No gyerekek! a ki szépen
Tudja viselni magát,
Annak majd a jó Mikulás
Mindenféle szépet ád;
Tedd ki fiam az ablakba
Lefekvéskor a csizmád:
Mennyi mindent találsz benne
Mire fölkelsz, majd megládd!
      Jó ember a Mikulás.

(Jókai Mór: Mit hozott a Mikulás – részlet)

Mikulás, Télapó, Gyed Moroz, Santa Claus, Noel Baba… Számtalan neve van, de mindenhol ugyanazt az ajándékosztó mesealakot jelenti. Története egészen az i.sz. III. századig nyúlik vissza, ekkor élt ugyanis Myra városában az a Miklós, akit már nem sokkal halála után szentté avattak, hiszen már életében is szentként tisztelték. Kevés hitelesnek tekinthető adat maradt fent róla, azonban a XIII. századi Legenda Aurea nagyon élénk képet fest róla, arról, hogy milyen ember is lehetett Szent Miklós.

Az egyik történet szerint lecsillapította a tenger viharát, egy másik szerint feltámasztott három gyermeket, akiket egy vendéglős ölt meg. Legenda szól arról, hogy megmentett három ártatlanul vádolt katonatisztet a haláltól úgy, hogy megjelent Nagy Konstantinnak álmában. Megszámlálhatatlanul sok az olyan történet, mely Miklós segítő szándékáról számol be. Különösképpen sok az olyan, amely gyerekekhez köthető. De talán a legismertebb az, miszerint „megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló, ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett”^1..

Az alakja köré szőtt legendakör valójában a VI. században alakult ki Keleten, innen indulva terjedt el a görög, szláv és orosz vidékeken. A latin egyházban kicsit később, a IX. században honosodott meg a tisztelete, és a késő középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják. „Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok).”¹

December 6-án ünnepeljük Szent Miklós napját. Már a középkorban is szerepjátékokkal emlékeztek meg a szentről ezen a napon. A magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. Kezdetben a kolostori iskolák fiataljai játszották el Miklós püspököt, később pedig az idősebbek vették át ezt a szerepet. Hazánkban már ez a fajta játék honosodott meg, melyben az ünnepnap előestéjén egy piros ruhába öltözött apó járta az otthonokat, és a jó gyerekeket megjutalmazta, a rosszakat pedig megbüntette. A hagyományos népi ünneplés álarcos játék, alakoskodás volt. Ezen a napon fiatalok járták az utcákat, láncokat csörgetve, a gyerekeket és az eladósorban lévő lányokat megvesszőzték, vagy hideg vízzel locsolták le. Ennek a szokásnak gonoszűző szerepe volt, „a hajadon lányok frissen vágott gyümölcsfaágakkal való elnáspángolása a termékenységet, a gyermekek elverése a tisztességes viselkedésre való nevelést, a hangoskodás és a lánccsörgetés, valamint az ijesztő maszkok pedig a sötét esték, a tél és az átkok, rontások távol tartását jelképezték”². Egy XVIII. századi tiltás árulkodik arról, hogy a ma ismert kedves Mikulás előképe egy ijesztő alak, „Láncos Miklós” volt, aki egyszerre jutalmazott és büntetett. Már ekkor is megjelentek mellette segítői, a krampuszok. A krampusz figurája Ausztriából származik, neve a Krampen, azaz karom szóból ered. Többnyire fekete szőre volt, fején szarvakat viselt, az ábrázolásokon hosszú, hegyes nyelve van. Kezében láncot csörget, hátán zsákot vagy kosarat cipel, ebbe teszi a rossz gyerekeket, hogy az alvilágba vigye őket. Félelmetes! Ám fontos társadalmi szerepe volt, ugyanis nem csak a rossz gyerekeket büntette, hanem a felnőtteket is olykor. Ezen kívül a jóságos Mikulás mellett gonoszságával egyensúlyt teremtett, és kihangsúlyozta a Mikulásból áradó jót. Nagyjából az 1800-as évek végéig volt a krampusz a fegyelmezés és nevelés egyik eszköze, ekkor kezdődött alakjának szelídülése. Azonban Stájerországban a mai napig nagy hagyománya van a krampuszfelvonulásnak, ahol több száz krampusz mutatja meg magát ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezekben.

A Mikuláshoz és segítőihez kötődő kép tehát komoly változáson esett át. A múlt század első felében úgy tartották, hogy a Mikulás a mennyben él, az égből figyeli a gyerekeket, hogyan viselkednek. Segítői az angyalok, manók és a krampuszok. A globalizáció hatására ez a kép is módosult valamelyest. Ma már a Mikulás az Északi-sarkon él, és többnyire egyedül viszi el az ajándékokat a gyerekeknek, a segítők némileg háttérbe szorultak.

Jelentős változás állt be az ajándékokban is. Az a szokás, hogy az ablakba kitett csizmákba teszi a Mikulás az ajándékot, nagyjából egy évszázadra vezethető vissza. Kezdetben a jó gyerekek cukorkát, a rosszak pedig virgácsot kaptak. Aztán bekerültek a Mikulás-csomagba a különféle gyümölcsök, dió, mogyoró, legújabban pedig a csokoládé is. „A csokitélapó gyártása 1880-ban kezdődött, amikor is a Suchard egy 300 darabból álló csokimikulás-sorozatot készített. Ezen figurák a gyűjtők számára készültek, méghozzá egy verseny keretében. A lényege az volt, hogy az összes darabot tartalmazó album benyújtásával, különféle díjakat lehetett nyerni. Ezen gyűjtőszenvedély szerencsére falánkságunk martalékává vált, s hamarosan tömeggyártásra álltak át a csokigyárak”³. A csokoládé-mikulások gyártásának magyarországi története az 1920-as években kezdődött, Gerbeaud és Hauer készítették – ekkor még kézzel – az első figurákat.

 Ahogyan gazdagodott a polgárság, és nőtt a kereslet, úgy lett egyre többféle és nagyobb mennyiségű édesség is. Ma már roskadoznak a boltok polcai a sokféle csokimikulástól. De vajon miben különböznek egymástól? Az összetételükben, és emiatt a minőségükben mindenképpen. Ezek a tényezők pedig az ízükre is kihatnak. Általánosságban elmondható, hogy az összetevők listájának szemrevételezésével meg tudjuk állapítani, milyen minőségre számíthatunk az adott csokoládé esetében. A valódi csokoládé legalább 35%-ban tartalmaz kakaó szárazanyagot, amiből legalább 18% a kakaóvaj és legalább 14% a zsírmentes kakaó szárazanyag. A kakaós bevonómasszában ezzel szemben sokkal kevesebb a kakaó, a kakaóvaj-tartalmát pedig más növényi olajokkal pótolják. További különbséget jelent az elkészítés módja is: a valódi csokoládét először felmelegítik, majd a megfelelő hőmérsékletre lehűtik. Fontos, hogy a csokoládégyártás során ezt az állandó hőmérsékletet végig biztosítani kell, míg a bevonómasszánál nincs erre szükség. Ebből is látszik, hogy a csokoládé nehezebben kezelhető, ami viszont befolyásolja a termékek árát is. Csokimikulásnak vélt bevonómasszával kikövezett az út a minőségi éhezés felé! Mert bizony a silányabb minőség az egészségünkre is kedvezőtlenebbül hat, mivel hiányoznak belőle azok a tápanyagok, amelyek hasznosak lennének számunkra, helyette csak üres kalóriák vannak benne. Azt tehát, hogy mi rejtőzik a színes csomagolásban, egy kis alapossággal már azelőtt is kideríthetjük, hogy kifizetnénk a Mikulás-figurát. Apropó, csomagolás. Érdekessége a Mikulás-csokiknak, hogy a különleges forma miatt nehéz pontosan becsomagolni őket, így a gépi csomagolás után sok esetben még kézzel is rásimítják a sztaniolt a figurákra, amely elnyeri egy barátságos arcú, ajándékot hozó Télapó formáját.  A kész csokimikulás így összeköti az édességet és a Mikulás alakját.

A Mikulás-hagyomány napjainkban is fromálódik. Miközben a boltok sűrűn rakott polcai előtt válogatunk, jusson eszünkbe, hogy ez az ünnep is része az adventi időszaknak. Szent Miklós jósága példaként állhat előttünk. Míg elgondolkodunk a történetén, kicsit lassíthatunk a hétköznapok rohanásán, és közelebb engedhetjük magunkhoz azt a fényt, ami a karácsonnyal fog kiteljesedni.

¹ https://archiv.katolikus.hu/szentek/1206.html

²https://kekesonline.hu/2019/12/06/az-elfeledett-magyar-mikulas-lancos-miklos-a-matravideken/

³https://mikulasiroda.hu/a-csokimikulas-tortenete/