- két részes cikksorozatunk első része -

A nagyböjt hagyományosan hamvazószerdán kezdődik, ekkor ér véget a vízkeresztkor induló farsangi időszak. Ez a nap idén pontosan 2021.02.17-re, azaz a mai napra esik, így írásunk témája is a „tisztulás” köré szövődik.

A böjtöt időtlen idők óta ismerik a világ szinte valamennyi kultúrájában (a kereszténységben a Nagyböjt, a muszlimok számára a ramadán, de a taoista életgyakorlatnak is része). No nem a kényszerű éhezésre gondolunk itt, hanem arra, amikor tudatosan tartózkodunk az ételtől-italtól, és megtisztítjuk szervezetünket és környezetünket a felhalmozódott salakanyagoktól.  A tavasz tisztulással kezdődik, a márciust is éppen ezért böjtmás havának nevezték.

Valljuk be amint kisütnek az első napsugarak, kirügyeznek az első fák, kivirágoznak az első virágok és eltehetjük végre a télikabátot, mindannyian ellenállhatatlan késztetést érzünk, hogy azonnal kiszortírozzunk mindent és a szürke téli napok után végre beragyoghassa patyolat tiszta lakásunkat a langyos tavaszi napsugár. De honnan is jön ez a mélyről jövő, ősi indíttatás, hogy minden tavasszal makulátlanra suvickoljuk az életterünket?

A tavaszról mindenkinek az újjászületés, a megújulás jut eszébe, már csak a téli álmából ébredező természet miatt is. A bokrok ismét rügyeznek, a fák pedig újra elkezdik növeszteni a lombkoronájukat. Ez az embereket is arra motiválja, hogy tiszta lappal, vagy éppen tiszta házzal induljanak neki az új évszaknak. Mint a legtöbb szokás, vagy hagyomány, a tavaszi nagytakarítás is vallási alapokra vezethető vissza. Míg a keresztények virágvasárnap és húsvét között kezdtek neki a fárasztó procedúrának, addig a zsidók pészach idején álltak neki kitakarítani a házaikat. A vallási okokon túl azonban gyakorlati magyarázata is volt annak, miért éppen ebben az időszakban álltak neki az emberek a házak rendbetételének. A téli időszakban ugyanis rengeteg gyertyát, petróleumlámpát, kandallót használtak az emberek, amiknek a füstje mindenütt nyomott hagyott a házban, ami már a fényesebb hónapokban nem mutatott túl esztétikusan.

Mára az emberek életkörülményei bár teljesen megváltoztak, ez a beidegződött szokás a következő generációkba is beleivódott, hiszen a rendrakás, valamint a takarítás a testi-lelki egészséget is szolgálja. A felhalmozódott, nem használt lomok, a kosz, a por, a piszok nem csak fizikailag vannak rossz hatással az egészségünkre, de mentálisan sem tesznek jót. Gondoljunk csak bele, hogy egy fárasztó, átdolgozott hét után, mennyivel jobb a lelkünknek, ha egy tiszta és rendezett otthonba térünk haza pihenni, illetve mennyivel rosszabb lesz a kedvünk, ha éppen egy rendetlen lakásba térünk haza. Egy szépen megtisztított ablakon sokkal több fényt engedhetünk be a lakásba, ami rögtön jobbá teheti a kedvünket. Ha elpakoljuk a ritkán használt holmikat, és kiszanáljuk azokat, amikre már egyáltalán nincs szükségünk, sokkal nagyobb életteret csinálhatunk magunknak. Több tudományos kutatás is bizonyítja, hogy a rendezett élettérben sokkal könnyebb a relaxáció, ugyanakkor a koncentrálóképesség és a kreativitás megnő. A rendetlenség pedig azzal, hogy külső ingerekkel túlterheli az érzékszerveket, növelheti a stresszt. Ha pedig a fordítottját nézzük, ha nagy a rumli körülöttünk, akkor lustábbak vagyunk, tehát kevesebbet mozgunk, ami pedig egészségügyi problémákhoz vezethet. Nem is gondolnánk mekkora hatással van ránk a fizikai környezetünk. A takarítástól nem csak a lakásunk, hanem az elménk és a lelkünk is megtisztul.

Hamarosan itt a tavasz. A jó idő közeledtével egyre több időt töltünk a szabadban, és késztetést érzünk, hogy alaposan kitakarítsuk házunk táját. Nincs ez másként az állatvilágban sem.

Ki ne bosszankodott volna már azon, hogy a tél végi jó időben az autóját összepettyezték a méhek? Azt az eseményt, melynek eredménye ez a sok apró sárga folt a kocsinkon vagy a kiteregetett ruháinkon, a méhészek tisztuló kirepülésnek nevezik, és rendkívül jelentős napja ez a méhészeti szezonnak. Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy mi is történik ilyenkor!

A tisztuló kirepülés egy olyan téli napon szokott bekövetkezni, amikor a hőmérő higanyszála elég magasra kúszik ahhoz, hogy a méhek tömegesen ki tudjanak repülni. Ezek a kis rovarok nem alszanak téli álmot, hanem a kaptárba húzódva, de ébren várják a jó időt. Egymásra vannak utalva a hideg hónapokban is, ugyanis egyenként nem tudnának életben maradni, megdermednének, és halálra fagynának. Ők –sok más rovarral ellentétben- a csapatmunkát választották a tél átvészelésére: csomóba, vagy más néven fürtbe állnak össze, és így tartják melegen magukat. A fürt belsejében lévő méhek mozgással termelnek hőt, amit a külső méhek tartanak bent úgy, hogy szorosan összeállnak. A külső és belső méhek időről időre cserélgetik egymást. Ez a folyamatos mozgás kemény munkát jelent, így bár egyfajta takarék-üzemmódban vannak télen, mégiscsak szükséges fedezniük az energiaszükségletüket, amit mézevéssel tesznek. Igen ám, de a méhek igen tiszta állatok, és a dolgukat nem szokták a kaptárban elvégezni, ehhez kirepülnek. Hogyan oldják meg, hogy esetenként akár több hónapig is a kaptárba vannak zárva, mégsem ürítkeznek odabent? Egyrészt nagyon keveset fogyasztanak, másrészt nemes egyszerűséggel addig nem szabadulnak meg a salakanyagoktól, amíg nem tudnak kimenni a kaptárból. Így amikor eljön az a téli nap, amikor egy kis ízelítőt kapunk a hamarosan érkező tavaszból, a méhek kitódulnak a kaptárakból, megmozgatják a kaptár nyugalmához szokott tagjaikat – és elvégzik a dolgukat. A méhek miután megjáratták a kaptár dermedtségéhez szokott testüket, már keresik is a feladatokat. Amit mi szorgos röpködésnek látunk, az komoly és pontos munkavégzés. Mindenkinek megvan a maga feladata: a takarítók haladéktalanul megkezdik a kaptár alján összegyűlt „szemét” kihordását, a gyűjtőméhek virágpor-forrás után kutatnak, megint mások vizet hordanak. Megannyi fontos feladat, ahol mindennek mindenhez köze van.

Ha kegyes hozzánk az időjárás, és megajándékoz bennünket több tavaszias nappal a tél vége felé, akkor a méhek máris serényen dolgozni kezdenek. Egészen biztos vagyok benne, hogy a méhek is ismerik a mondást, miszerint „a tisztaság fél egészség”. Az első tennivalóik között szerepel ugyanis a takarítás. A kaptár alján viaszmorzsák hevernek kis halmokban: amikor nyáron elraktározták a téli eleséget, kis viaszlapokkal fedték le a mézet, hogy elálljon tavaszig. Mindig annyit bontanak fel, amennyire szükségük van. A kis viaszdarabokat pedig hagyták a kaptár fenekére hullani. Ha ott maradna, és nem takarítanák ki, előbb-utóbb megtalálnák más rovarok, pl. hangyák, vagy a viaszmoly. Így tehát amint lehet, a méhek kihordják a kaptárból ezeket a lehullott darabkákat. Ezen kívül még a kaptár alján hevernek azok a méhek, akik nem tudták megvárni a tavaszt, és még a télen eltávoztak az örök méhlegelőkre. Általában még utolsó tettükkel is a családot szolgálják, és hogy társaik dolgát megkönnyítsék, kirepülnek a kaptárból egy utolsó útra. Télen ezt nem mindig tudják megtenni, így a kaptáraljon várják, hogy megkapják a végtisztességet. A tisztuló kirepüléskor, vagy az utána következő meleg napokon a méhek kihordják a kaptárból halott társaik tetemét is. Mindezeken túl a lépek sejtjeit is tisztogatják, előkészítik a friss nektár és virágpor tárolására. Tehát amint a jó idő engedi, megkezdik a tavaszi nagytakarítást, hogy mire az igazi munka be tud indulni, és megkezdődik a tömeges hordás, addigra minden készen álljon.