- két részes cikksorozatunk második része -

Tavasszal az éves ritmushoz alkalmazkodva megindulnak az életnedvek, a föld felmelegszik, a növények hajtanak, a magok sarjadnak. Minden élőlény érzi a természet ébredésének átütő erejét tavasszal. Az ébredés, az új kezdet tiszta lapot igényel. A téli, nehéz, tartalmas ételek után szervezetünknek meg kell tisztulnia, fel kell készülnie a friss, zsenge táplálék fogadására, az átállást pedig legjobban a böjt szolgálja. A böjtölés megszabadít a felhalmozott salakanyagoktól, szabaddá teszi a testet és tisztává a gondolkodást.

A böjt egészségügyi hatásai rendkívül sokoldalúak, azonban élettani értelemben véve egy rendkívül egyszerű folyamat: a testtől megvont szilárd táplálék lehetővé teszi az anyagforgalomban elfáradt szerveknek a nyugalmat, pihenést, mely elengedhetetlen azok regenerációjához.

A szervezet raktárainak mobilizálását is az éhség megtapasztalása indítja el, hormonjaink is a raktározott anyagok felhasználására ösztökélik szervezetünket. A raktárakban tárolt salak és méreganyagok is ilyenkor tudnak kiürülni testünkből. A kiválasztás, mely megtisztít, ilyenkor igen intenzív, májunk, vesénk és minden pórusunk, azon dolgozik, hogy kiválassza a káros és szükségtelen anyagokat.

Ezt mindannyian tudjuk, hogy nagyon egészséges a számunkra, sőt szükséges!

De hogy is csinálják ezt a méhek?

Ahogy azt korábban is írtuk, a méhek nem alszanak téli álmot, hanem a kaptárba húzódva, de ébren várják a jó időt: csomóba, vagy más néven fürtbe állnak össze, és így tartják melegen magukat. Ez az ébrenlét azonban kemény munkát jelent, így bár egyfajta takarék-üzemmódban vannak télen, mégiscsak szükséges fedezniük az energiaszükségletüket, amit mézevéssel tesznek. Igen ám, de a méhek igen tiszta állatok, és a dolgukat nem szokták a kaptárban elvégezni, ehhez kirepülnek. Hogyan oldják meg, hogy esetenként akár több hónapig is a kaptárba vannak zárva, mégsem ürítkeznek odabent? Egyrészt nagyon keveset fogyasztanak, másrészt nemes egyszerűséggel addig nem szabadulnak meg a salakanyagoktól, amíg nem tudnak kimenni a kaptárból.

A tél vége felé már jólesik a méheknek is, ha egy kicsit fel tudják frissíteni az étrendjüket is. A tisztuló kirepüléssel mondhatni lezárul egy nagyobb böjti időszak az életükben, a tisztulással pedig előkészítik szervezetüket arra, hogy ezután másfajta élelemmel táplálják: étrendjükben megjelenik a friss virágpor is a tavalyi méz és méhkenyér mellett. A virágpornak kiemelt jelentősége van a méhek táplálkozásában. Egyfelől fehérjeforrás. Másrészt az utódok táplálásának alapját jelenti. Emellett pedig a télre felhalmozott készletek is jócskán megcsappannak már tavaszra, így a kifejlett méhek élelméről is gondoskodniuk kell. Aranyat ér ilyenkor minden virág, ami dacol a hideg idővel. A repülésre alkalmas idő gyűjtögetésre is csábítja a dolgozóméheket. Bámulatos ügyességgel találják meg a legeldugottabb virágpor-forrást is. Méheink első élelemforrása a mogyoró. Már január-február környékén, tehát a tisztuló kirepülés idején ellátja a méheket virágporral, akik tömött sárga kosárkákkal térnek vissza a kaptárba.

A tisztuló kirepülés után már szinte minden egyes alkalommal, amikor lehetőségük van előbújni a kaptárból, valamilyen finom falattal térnek haza. A mogyoró után a fűzfélék adnak a virágpor mellett már nektárt is. Ezt követik kicsit később a különféle gyümölcsök. Mire idáig eljutunk, a méhek teljesen kitakarítják, rendbe teszik házuk táját ugyanúgy, mint a testüket is. Nem kell tanulniuk, mégis pontosan tudják, mire van szükségük így a tavasz közeledtével: lehetőség szerint sok mozgásra, friss és egészséges élelemre és tiszta otthonra.